Gratulálok!

Tapsviharom kedves leányzó

Segítsek tán a tőrt kihúzni.

Vagy, segítségem megalázó?

Bezzeg könnyebb volt bedöfni.

Igen, fáj nekem, örülsz?

De majd ha én mondom bűnöd?

Hangosan, tán sírva hördülsz.

Már látom, ahogy átmosod szűröd.

Mocskos vér tapad rá, az enyém.

Biz bemocskoltad vérem, sírjak?

Nem, nem fogok, van remény.

És azt mondja bánatban verset írjak.

Versnek nem mondanám azért,

Csak gondolataim rímbe öntése.

Tessék, töröld le ezzel a vért.

Vöröslő fénye lesz az éj köszöntése.

Nem is vagy méltó erre, befejezem.

Téged műbe foglalni? Szentségtörés.

Ezt az ötletet egyből lefejezem.

Úgyis csak további hangulatölés.

Nem értem miért tetted, bár sejthetem.

De már fintorgok ettől, én szemből támadok.

Haragomat véka alá nem rejthetem.

Áruló, önző támadásodtól csak hányhatok.

Nem baj, már csak másfél év és szabadulok.

Arcod többé nem látom, nem nevet hazugon.

Ne félj, karod nélkül is jól boldogulok,

Mindig marad nekem ezer kéz és védő zugom.

Nincs szükségem olyan kézre, mely belémdöf.

Szavakra, melyek csak hátam mögött szólnak.

Kötélre, mely hazug sötétségbe kötöz,

És baráti tőrökre, melyek tövig szívembe hatolnak.