Néma vallomás
Én uram a bánat,
Szavam némaság.
A dicsőség várhat,
Jussom bénaság.
Miért vagyok ily gyáva?
Lángoló, mit érzek,
De minden hiába,
Lelkemből vérzek.
Vágyak árnyékában élek,
Pedig uralhatnám őket.
Mégis rettentően félek,
Nem merek vallani a nőnek.
Csak a hold fényében állva,
Suttogom nevét szerelmesen.
Álmaimban, múzsámra várva,
Járok, de nem jön kedvesem.
Vagy, ha el is jő, csak álom,
Nem hús és vér. Vágy csupán.
És, ha tényleg magam előtt látom?
Csak hebegek-habogok bután.
Régen hódító voltam, mint Nagy Sándor.
Szavaim kőtáblába vésettek, mint törvény.
Mára szívem minden, de nem bátor,
Elragadott engem egy sötét örvény.
Karjaim bár erősek lennének újra,
Ha múzsám közelében járok.
Angyalom tán védelmébe bújna,
De sajnos közöttünk az árok.
Úgy érzem sebzett szívem, ha kitárom,
Döfés lesz a jussa, belátom, félek.
Álnok ez a létezés, nem az én világom,
De míg élek barátom, remélek.
Lehet, ha bátrabb lenne szívem,
Viszonozná nékem, az érzelmem.
Lehetne ő szerelmes hívem,
Az egekhez szól e kérelmem:
„Költözzön szívembe erő, bátorság!
Tűnjön el belőle a félelem,
Szavaimból szóljon az igazság!
Hadd teljesítsem be a végzetem."
|
AJÁNLOM AZ OLDALT![0===[!!!ÜDVÖZÖLLEK A HOLD SÖTÉT OLDALÁN!!!]xxx>](/portal/darksideofthemoon/image/darkside.jpg "0===[!!!ÜDVÖZÖLLEK A HOLD SÖTÉT OLDALÁN!!!]xxx>")
