Elveszetten

A sötétségben járva, egy jelre várva, 

Élek én.

A napvilágnál árva lelkem, már ma,

Érzem én.

Várva a napot, melyen meghalhatok,

Sorvadok én.

Mint halott rózsa, évek óta,

Porladok én.

Áldott volt a szívem, dícsérte sok hívem,

A föld kerekén.

Árnyakban járva, semmit se látva,

Halvány a remény.

Vétkezek újra, magamba bújva,

Fáj ez a lét.

Mint gyertyalángja, végemet járva,

Kínoz a szép.

Hisz nem jut az nékem, lázadna vérem,

De nem hagyom én.

Álmokba érve, ítéletet kérve,

Meghalok én.

És hiába minden, itt semmi sincsen,

Se sötét, se fény.

Elveszek újra, a semmibe bújva,

 Hol a remény?