Bár érinthetném…

Bár érinthetném ezüst-arany hajad zuhatagát,

 Érezhetném bársony bőröd tapintását.
De csak hideg kő, amihez ér kesztyűs kezem,
Tested odalent halk s meztelen.
Miért fedi tested kemény, faláda,
Könnyeim nem értik hogy jöhetett el az angyal halála.
Könnyeim halk zuhanását elnyomja az eső,
Hiába vártad nem jött el a megmentő.
Miért remegett kezem s miért voltam ily lassú,
Porba hullott tested, a törékeny, a karcsú.
S követte a tested a szörnyetegnek feje,
Kardom pengéjére csavarodott bele.
Törékeny tested karjaimba fogtam,
S ott véredben ázva, halkan zokogtam.
Térdre hullottam s egy kőért kutattam,
De elfelejtetted, feleszméltem nyomban.
Egy papért siettem, mentse meg a lelked,
De kigúnyolt, hogy quenosi a tested.
Hiába a lélek, ha ellenséges a hüvelye,
Freeporti pap nem lesz soha megmentője.
Egyik este viszont a temetés után járva,
Elérte a papot szörnyű, kínteli halála.
Megnyúztam a bőrét és a sós tengerbe dobtam,
Akkor először sok idő óta újra elmosolyodtam.
Élveztem a bosszút, mit beteljesítettem,
De ezt az életet nélküled nem élhettem.
Követtelek téged a keserves halálba,
Felvágott erekkel a tenger fogságába.
Halkan szó nélkül fulladtam meg odalent,
Nem viselhettem az életet, a kegyetlent.
Nélküled inkább válaszom a halál,
Talán gyönyörű lelked ott újra megtalál.