Fény és árnyék

Hiányzik az ölelés, mit sosem kaptam,

Szomjazom a csókra, mit sosem adtam.

Kívánom az életet, mit sosem éltem,

Vágyom, hogy teljesül, mit sosem reméltem.

Árnyak közt járok, keresve azt,

Ki szívem telének, elhozza a tavaszt.

A fényben nem leltem, csak bánatot,

Nem kívántam mást, csak kárhozatot.

Hazug a napvilága, hiába csalóka,

Azt kívánod helyette, húznának karóba.

Nem boldogság dukál, csak bánat,

Mely összerombolja, a törékeny várat.

Azt, melyet, oly nehezen emeltél,

Eltiporják, érte hiába szenvedtél.

Szívedbe férkőznek, s megmérgezik azt,

Ezen a táblán, nem leszel csak paraszt.

Egy feláldozható senki, nem kár érte,

Felhasználható, fagyjál csak vérbe.

Nem kell a fény, saját véremtől fuldoklok,

Égeti a bőröm, szavától haldoklok.

Az Árny kell nekem, az én árnyam!

Én kedvesem, én édesem, én vágyam!

Sosem hagy el engem, testem s lelkem övé,

Szívemet tudom jól, ő soha el nem töré.

Hallom hangját most is, de nem láthatja szemem,

Hiába nyúlok érte, üres levegőt karolja át kezem.

De egy nap megtalálom, s övé leszek végleg,

Ezt súgja egy hang nekem, mely talán a végzem

Hiányzik az ölelés, mit sosem kaptam,

Szomjazom a csókra, mit sosem adtam.

Kívánom az életet, mit sosem éltem,

Vágyom, hogy teljesül, mit sosem reméltem.