Vétek

Itt vagyok hát újra,

Bevarrt szemekkel az árnyakba bújva.

Bőrömet acéllánc tépi, szaggatja,

Beteljesült hát az élet akaratja

Feladtam már a harcomat,

Idő marta ráncosra arcomat.

Olykor fájdalmamban érzem,

Harcolnom kéne, de csak nézem.

Saját véremtől fuldokolva,

Elátkozom magam a pokolba!

Nincs erőm már létezni,

Nem akarok többé érezni.

Minden éjjel újra s újra elhalok,

De átkom által reggelre feltámadhatok.

Feltámadhatok, hogy újra meghaljak,

S bűnmegbocsátást akarjak.

De nem bánom bűnöm soha,

Legyen sorsom bármily mostoha.

Még ha minden nap vért is hányok,

Az igazságért én akkor is kiállok!