Változás-Őrület

Megannyian sírva néznek a holdra,

Fájó szívvel nőért fohászkodva.

S én, kinek oldalán a gyönyör,

Úgy érzem szenvedek, gyötör.

Próbálok más lenni, kedvét lelje bennem.

Feláldozni jellemem, szinte lehetetlen.

S mégis kínoz, nem becsül meg engem.

Nem törődik velem, a szerelmem.

Ahhoz, hogy felemelkedjek hozzá, zuhanok.

Vak szemekkel, a végembe rohanok.

Hisz mit ér az ember, ha lelke gyurma?

S minden női kéz kedvére gyúrja?

Nem akarok más játéka lenni,

Maradni akarok, nem pedig menni,

Haladni a változás homályába,

Elveszni a magány csarnokában.

Hisz, ha mindig mássá válok,

Hiába karolok húst, a semmibe vájok!

Vér helyett üresség serken, karmaim alatt,

S sikítva ütlegelhetem a ruganyos falat.