Szomorúan tekintek ki a havazó tájra,

Nézem, ahogy remeg kint egy apró madárka.

De kezemmel csak az ablakhoz érek,

Nem menthetem meg, annyit nem érek.

Nem érhetem még ha kitárom az ablakot sem,

Nem melegítheti őt át, ez a remegő két szem.

Bárcsak nőhetne szárnyom hogy elérjem őt,

Személyemben ünnepelje a megmentőt.

Ujjaim erőtlenül csúsznak végig a hideg üvegen,

Ahogy nézem érzem már érzem reszketem.

Rám emeli apró csillogó tekintetét amit megmarta fagy,

Hogy hagyhatnám kis madár, hogy a hidegben maradj?

Elfordítja fejét, kérve hagyjam egyedül,

Apró kicsi múzsám a bánatába menekül.

Elválaszt minket az élet és mást nem tehetek,

Mikor szüksége lesz rám, én ott lehetek.