Széthullva

Hogy bízhatnék benned újra?

Megtetted bosszúból, mi tiltott...

Ettől bárki kiábrándulna.

Ez a bűn lelkembe íródott.

Nem érzek feléd semmit már,

Barátom voltál, régvolt látom.

Szemet hunyva drága volt az ár.

Széthullott egy újabb álom.

Egy újabb darab esett ki,

A kirakós már alakult pedig,

Barát és egyszerre senki,

Remegő kezek a darabot összeszedik.

Felemelem és nézem a darabot,

Oly idegen és hideg már,

Helyén nem maradhatott.

Szomorúan annyit sóhajtok... kár.

Egymásra mosolygunk mégis,

Tudjuk ez sosem lehet a régi,

A gondolattól megfagy bennem a vér is,

Miért folytatjuk senki sem érti.

Legalábbis én nem, de teszem.

Rossz emlékekből építünk szépet,

A darabot a helyére teszem,

Alkossuk újra ezt a képet.

Rossz barátság is kell ide,

Hisz az egyensúly lényeges.

Nem bízhatok senkiben.

De színlelni mégis érdekes.

Lehet nem is akarom a tökélyt,

Kell egy kis káosz a rendbe,

Megtörni, egy darabbal a törvényt,

És elveszni belemerülni a végtelenbe.

Nem tudom miért,

Nem értem hogyan,

De valami erre kért,

Előre hát... roham!