Álmatlanság

Ágyamban fekszem, elkerül az álom,

Lehunyt szemeimmel hiába várom.

Kitaszítottként, remegve remélek,

Álmok nélkül én hiába élek.

Nem ég a tűz, nincs az a tánc,

Csak erősödő fájdalom, s újabb ránc.

Szemeimet kitárva a holdat kémlelem,

Arcodat keresem, tudva, hogy vétkezem.

Kitaszíttattam szép lelked kertjéből,

S csak zuhanok, mint egy kóró az erkélyről.

Miért nem érek földre? Legyen már vége!

Ne kínozzon többé az álom szépsége,

Ne szívja a tüdőm az átkozott levegőt,

Szemem előtt lássam, a legősibb legelőt.

Felnézek ezüstlő szentségedre, sírva.

Gondolataimat rímbe írva,

Remélve, hogy egyszer megtör az átok,

S lehunyt szemeimmel újra tisztán látok.