Ez a nap ma különlegesen, varázslatosan rossz volt, hogy szép szavakkal éljek, pedig úgy kezdődött mint egy álom, s úgy folytatódott mint egy jól megszokott rémálom. Reggel jól indult a nap, kedvesemet kikísértem a Keleti-be, jó korán keltem, 5 órakor. Kicsit kómás voltam, de nem érdekelt úgy érzem minden perc vele töltött perc megéri és ez nem volt túl nagy áldozat. Sajnos a Zsoltnak ígért dvd ami a Blöfföt tartalmazta nála maradt és így kiszánkózott Eger-be. Suliban már nem volt semmi ilyen jó. A flash vizsga is egy rakás füstölgő szeretetcsomagra hasonlított, nem beszélve arról, hogy közben összezördültünk kedvesemmel, már jó szokásom szerint nem emlékszem min, de lefogadom nem volt valami nagy dolog. Utána már jött a hidegvizes zuhany, egy nagyobb félreértésen kifakadt szegénykém és azóta nem beszéltünk, próbáltam megnyugtatni, de kicsit sem érzem úgy hogy sikerült. Azóta kicsit ideges vagyok. Nem szeretem ha feleslegesen boldogtalan. Holnap nagyszüleim házassági évfordulója lesz, jó kis kajálásos varázslat, de ha Nagymamám meglátja a fekete hajam, szerintem kitér a hitéből. Szurkoljatok nekem más sajnos nem maradt nekem. Mindíg amikor azthiszem kitárhatom szárnyaimat s a levegőbe emelkedve átölelhetem a világot valami kitépi azokat a szárnyakat és szemen köp. Mikor jutok majd egyről a kettőre? Látom az előttem elheverő utat, de még nem tudom merre vezet. Semmihez sincs kedvem, pedig olyan jó lenne már Dermesztő bőrébe bújva írni, újra átélni azt a fagyos világot, látni a szemein keresztül, érezni amit érez. Jó lenne kicsit kikerülni ebből az életből, ami olyan mint egy hullámvölgy. Miért nem lehetünk a csúcson, ha csak ész kell hozzá? Nekem bevallom nincs sok, de értem hogyan lehetne. Miért nem értik meg mások is? Miért nem tehetjük meg együtt, kell egy új világ.