A tükörbe nézek s érzem lassan sorvadok,

Testemben fájdalmat érzek, bizton elhalok.

Élni akarok, hogy boldoggá tehesselek,

Erősnek kell lennem, hogy szerethesselek.

Gyengülök napról napra, pedig ránc sehol,

Hiúságom átka az, mely éveket bitorol.

Nem tudom mennyi van még hátra nékem,

De fohászkodok minden éjjel, kedves s szépen.

Azért, hogy veled maradhassak, lássam szép arcodat,

Megkönnyíthessem véget nem érő harcodat.

Könnyeim hullnak mikor érzem elveszítelek.

Le se tudnám írni Shadow, mennyire szeretlek.

Gyűlölöm magam a múltamért, tönkretettem magam,

De míg szívemben lüktet a vér, ne feledd szavam.

Küzdeni fogok, hogy kettőnk boldogsága legyen örök,

Ezért minden elém álló falat kegyetlenül török.

Nem hallhatok meg így, tudva mit hagyok hátra,

Lehetetlen, hogy ez legyen egy bukott lovag átka.

Bebizonyítom, szerelmünk mindent elsodor,

Legyen az élet bármennyire hideg, komor.

Ha kell a sírból jövök fel, megvédeni kedvesem!

A halállal dacolva, ez az igaz szerelem!

Nem állhatok meg, nem lehet ebből elég,

Hisz akkor lelkem pokol lángján elég.

Kérlek adj erőt gyönyörű múzsám, szerelmem,

Szeretném, hogy mindig lásd érzéseim szememen.

S ha mégis egyszer kilehelem a lelkem,

Engedd meg, hogy karodban tehessem.