Zuhanás

Mélységnek torka nyelt le engemet,

Nem láthatom innen szerelmemet.

Nincs több gyönyör nékem, elvesztem,

Minden hamuvá omlott szét, mit szerettem.

Hol vannak azok a boldog nyáréjszakák?

Tél gyilkolta meg szívem minden évszakát.

Örök fagy uralkodik, nincs több perzselés,

Szívem kitépve, nem kell több kertelés.

Holló vájta szemeim a semmibe néznek,

Nincs már mit ölelnie a csontra száradt kéznek.

A semmit karolom vele át, ahogy zuhanok,

A mélység felé rohanok, s foszlok… rohadok.

Szájamat penge csonkította, végtelen mosolyom,

S mind ezért drágaságom, magamat okolom.

Én voltam ki ezt tette velem, én tehetek róla,

Hogy nem érinti újra nem lévő ajkam, csókja.

A világ összes szépsége nem hasonlít az övéhez,

A világ összes boldogsága láncolt a szívéhez.

S most minden bilincs lepattant, zuhanok a mélybe,

Csak a pokol legmélyén érhet porhüvelyem révbe.

Régen az egekben jártam, kék szárnyaim repítettek,

Szerelmem ölelő karjai lebegni segítettek.

Nincs már szárnyam, se lábam, se lelkem.

Elvesztettem, nem tér vissza. Elhagyott szerelmem.