|
Egy hétfői blog
Dalamar The Dark 2006.06.23. 11:07
 Kicsit depresszívebben gondolkodós blogom.
-Szeretsz?
-Szeretnélek szeretni. Halk suttogás volt csupán a fülledt nyári időben, autók cikáztak, s a fák árnyakba öltöztek, gyászolva a percet, a pillanatot, a világot. Éreztem ezt a választ, épp úgy, mint azt a megmagyarázhatatlan fájdalmat, amit éreztem. Bánat szülte fájdalom, a tény, hogy igazam van, nem vagyok elég tiszta. Ő csak mesélt nekem, régi korok emlékeit, küzdelmet saját maga ellen és talán a boldogság ellen. Én ültem, hallgattam, s reszkettem. Szédültem, a gyomrom kavargott, elmém tonna súlyúra nőtt s nem engedett mozgást a tagjaimnak. Megdermedt a vér az ereimben, úgy éreztem a világ amit féltettem összetört a gyengeségem miatt. Magamhoz öleltem, ujjaimmal szinte húsába vájtam. Emlékeztem erre a mozdulatra, gyorsan megszakítottam. Lilith tett így, mikor szakítottam vele, zokogott s szinte emberfeletti erővel szorított magához, nem akart elveszíteni, épp úgy ahogy én sem szeretném őt. Fontos nekem, várnom kell, de nem bánom, csak félek… rettegek. Félek, hogy elveszítem azt a személyt, aki értékes nekem, aki színt visz fekete-fehér, silány életembe. Holnap új hajam lesz, új világ tárul szemem elé, más ember leszek, de elég leszek e neki? Képes lesz e viszont szeretni? Küzdelem. Az én életem ilyen, sokszor tűnik úgy, hogy valami csak úgy az ölembe hullik, de ez badarság, csak úgy tűnik. Mindenért meg kell küzdenem és ez alól a szerelem sem bújik ki galádul. Belegondolva sokkal értékesebb az a kincs amit nehéz harcok árán érsz el, felküzdve magad a legmagasabb hegycsúcsra, s onnan tekinteni le az alattad elterülő végtelen tájra, arra a tájra, ami pár órával előbb még kietlen és ellenséges volt, próbálva gátolni a célod elérését. Onnan fentről minden más, csendes, nyugodt és szíved megtelik boldogsággal, elégedettséggel. Keményen vagy sehogy, hangzik elmémben a régi jelmondatom. Miközben ott ültünk úgy éreztem, le szeretném tépni az egyik karomat, s az izmokat lenyesni róla, kíváncsi voltam érezném e a fájdalmat. Annyira szeretném boldoggá tenni, hogy már mindent képes lennék elszenvedni. Mártír vagyok, de ez a mártírság tesz engem azzá, amit mindig is vallottam, a lovagság. A rózsák cseles népség. Keveseknek adatik meg, hogy megnyíljon egy lovagjuk, de meg kell nyílnom, ahhoz, hogy tudja ki a párja, ki az a férfi, aki ebben a hazug, mesterséges világban is képes harcolni, érte. Az élet nem bonyolult annyira, mint hinnénk, mindennek van ok és okozata. Túl sokat gondolkodtam, túlságosan is sokat és láttam magam, a hibáimat. Láttam, hogy bort iszok, miközben vizet prédikálok és ez egy cseppet sem tetszik. Itt az ideje, hogy a sarkamra álljak és legyőzzek minden akadályt, azért, hogy elérhessem önmagamat, azt az önmagamat, amire nem csak magam, de kedvesem is büszke lehet s akkor tán elnyerem szerelmét is, megbecsülését is. Nem látom még azt az utat, amit meg kell járnom, de tudom merre van és ideje elindulnom felé. Lezárni mindent ami régen voltam, annak érdekében, hogy főnixként szülessek újjá. Dalamar megszűnjön s Drivolis győzedelmesen átvehesse trónját, a testemet. Ne nézz hátra soha, csak azt mondhatom, tartsd meg az emberségedet s ne azért cselekedj, hogy másoknak díszelegj, hanem, mert te úgy érzed, hogy azt akarod tenni, amit teszel. A húsz évem alatt nem tudom hányszor tettem így, de egy biztos. Egy kezemen meg tudnám számolni. Mindig is populáris személy voltam, bárhol is, és idővel már zavart, ha nem voltam a társaság középpontjában. Mára már egy korcs bohóc vagyok, aki már önmagát is untatja, vagy ha mást nem is önmagát tényleg. Ideje mellkasomba nyúlnom, szétfeszíteni bordáimat, s kifacsarni a vadul zakatoló szívemet. Nincs többé szükségem magamra abban a formában, ahogy vagyok. Sokan féltek a drasztikus lépésektől, amiket meg akarok tenni, így Dorten is, de jobb lesz. Mindenkinek jobb lesz, vagy ha nem? Legalább nekem jó lesz. Ha Shadowtimes elhagy? Nem akarok belegondolni. De azt hiszem acélosabb lennék attól a perctől s börtönbe zárnám érzelmeimet. Nem akarom elveszíteni, s ha mégis így történne meggyászolnám, mint megannyiszor ígértem magamnak egy szerelem után. És megannyiszor megszegtem adott szavam. Többé nem lesz semmi a múlt szerint. Holnap újjászületek, de lelkem már most tiszta. Ma éjjel már most érzem a rémálmaim fognak kergetni, de hát valamit valamiért. Épp mint az alkímiában, meg kell küzdenem a saját belső démonaimmal azért, hogy egy olyan valakivé válhassak, akire nem csak gyönyörű kedvesem, de jómagam is felnézhetek, s tán barátaim is? Mondjuk az már durva lenne, nem hiszem. Régen volt idő, akkor igazi lovag voltam, valami hasonló létforma lenne jó, de Lestat szavaival élve: „ Nem kenyerem az önismétlés” . Ma lehunyom szemeimet s holnap vár egy új világ.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT![0===[!!!ÜDVÖZÖLLEK A HOLD SÖTÉT OLDALÁN!!!]xxx>](/portal/darksideofthemoon/image/darkside.jpg "0===[!!!ÜDVÖZÖLLEK A HOLD SÖTÉT OLDALÁN!!!]xxx>")
