- Már nem emlékszem mikor volt, mikor elragadott. Emberöltők múltak el, s én az időtlenség mocsarába süllyedtem. Megannyi szeretőt és barátot temettem el, s az idő… megfagyott nekem. Acélnál keményebb az a bilincs, ami hozzá láncol, próbáltam megszabadulni tőle. Sokan áldásnak fogták fel, de kérdem én, milyen áldás az, mely arra késztet, hogy megöld a saját feleségedet? Gyermekeidet? Még mindig hallom a sikolyokat, kísértenek engem. Érzem még szerelmem forró, bíbor vérét, mely megfestette kezeimet. Nem tehetek ellene, belenyugodtam, hogy így kell, éljek. Mindenkit megöltek, aki kedves volt számomra, erről csak is azok a szörnyek tehetnek! Ők tették ezt velem s el, fogom pusztítani őket mind egy szálig! Fel kell számolnom a Chronos szektáját. Végtelen harcom egy történetet tárt fel előttem, a teremtőkről, akiket talán istennek is nevezhetnénk, legalábbis nekünk embereknek istenek. Nekünk? – egy forró könnycsepp indul meg szemeimből, s zuhan, zuhan a végtelenbe, hogy a földön elkeveredjen a vérrel, azzal a vérrel, amivel nemrég felöntöztem ezt a helyet. Elkeveredik és elpusztul, úgy, ahogy én sosem fogok tudni. – már rég nem mondhatom ezt, nem vagyok többé ember. Valami más lettem, jobb, mint a Szörnyek, akikkel eddig küzdöttem. Hol is kezdhetném? Áh igen. – szomorúan felsóhajtok - hatalmas hajókkal érkeztek hozzánk fentről a csillagok közül, tojásokban tenyésztettek ki minket, istent akartak játszani s sikerült nekik. Egy fegyvert akartak, olyan fegyvert, ami legyőzhetetlen, gyilkolásra született. Megteremtették hát a prototípust… az embert.  Ez nem volt elég, tovább folytatták, sötét mágiájukat s felruházták az embereket azzal a képességgel, hogy tovább mutálódjanak, átváltozzanak valami mássá, valami szörnyűvé. Emlékeztek a legendákra? Vérfarkasokról, vámpírokról, hatalmas szörnyetegekről? Igazak mind egy szálig, köztünk élnek. Ezek a szörnyeket, az ember új evolúcióját Zoanoidoknak nevezték el a teremtők. De amikor ezek a fegyverek megszülettek, megrémisztették az alkotókat, valami újat kellett teremteniük, amivel kordában tarthatják őket. Egy élő páncél készült a teremtőknek, ám mikor ez az egyik ember kezébe került és meglátták, az emberi miként fogadja be ezt, hirtelen eltűntek. Elrepültek, hátrahagyva mindent. Hogy a félelemtől, vagy valami más történhetett, senki sem tudhatja. Az emberi faj reménye az volt, hogy a szörnyek kevesen voltak.  De mára ez már mind nem így van. Az újkor technikájának köszönve képesek az embereket saját magukhoz hasonló rémekké alakítani. Titokban beépültek már mindenhova. Kormányokat irányítanak, hatalmas multicégek vezetői s arra készülnek, hogy idővel uralmuk alá vonják a földet.  Sikerült is volna nekik, kezükben volt a végső fegyver, amivel mindent elpusztíthatnak, de hibáztak. Ez a fegyver a kezembe került… és azóta egy vagyok azzal a fegyverrel. Megannyiszor haltam meg, próbáltam végezni magammal de ő nem engedte. Én lettem az emberi faj egyetlen megmentője, az istenek szentségtelen pásztora, Guyver!