Már megint betegen.

Tenyerembe temetem arcom,

Elkezdődött újabb harcom.

Nem kard az, mely szívért nyúl,

Betegség az mi testemben dúl.

Szemeim égnek, pokol tüzétől.

Lélegzetem szaggatott a vértől.

Attól, melybe lassan belefulladok,

Forró tea, zsebkendő, ezzel harcolok.

Édesebb a kardnál a mandulatea.

És jobbat is tesz a náthának, biza!

Drága árnyam bár ápolhatnál karoddal,

Vagy nyugtatnád szívem bársony daloddal.

De sajnos még várnom kell, sebaj.

Addigra jobban leszek, nem lesz baj.

Viszont most visszadőlök párnák közé,

S hagyom, hogy a teák tokom öntözzék.