Elveszetten
A sötétségben járva, egy jelre várva,
Élek én.
A napvilágnál árva lelkem, már ma,
Érzem én.
Várva a napot, melyen meghalhatok,
Sorvadok én.
Mint halott rózsa, évek óta,
Porladok én.
Áldott volt a szívem, dícsérte sok hívem,
A föld kerekén.
Árnyakban járva, semmit se látva,
Halvány a remény.
Vétkezek újra, magamba bújva,
Fáj ez a lét.
Mint gyertyalángja, végemet járva,
Kínoz a szép.
Hisz nem jut az nékem, lázadna vérem,
De nem hagyom én.
Álmokba érve, ítéletet kérve,
Meghalok én.
És hiába minden, itt semmi sincsen,
Se sötét, se fény.
Elveszek újra, a semmibe bújva,
Hol a remény? |