Hallom ahogy valaki a sátramat próbálja kinyitni, a tőröm a kezembecsusszan s berántom az alakot, nagy csörömpölés közepette Valorian fekszik előttem, megrettent képpel. Kintről Wiky sikoltását hallom. A paplovag nem érti miért van tőr a nyakához szegezve s talán meglátta a mélyzöld szemek mögött rejtett gonoszt. Megijedt, de hamar úrrá is lesz félelmén s megkér, hogy ne szegezzek neki fegyvert, csak ébreszteni akart. Hát megtette, s kis híján én is megtettem azt, amit addig álmomban vagy ezerszer. Kiengedem a sátorból s megcsókolom a tőrömet. Összepakoltuk a tábort, Valorian bizalmatlanul méregetett egész úton, s Wiky is csak pár szomorú pillantást vetett felém, kezdem elveszíteni. Fél tőlem, ezt sosem szerettem volna, meg kell beszélnem vele. Szomorúan jelzem, hogy előre megyek felderíteni a környéket, mikor egy szoroshoz érünk. Az árnyakban suhanok végig, észrevehetetlenül, mint egy igazi vadász. Imádom becserkészni a prédát s most se tőrtént másképp. Egy hegyi óriás fogyasztotta épp el az előző nap hőseit, hát bizony a dicsőség nem tart túl sokáig egy ilyen gyilkos világban. Visszasietek Valorianékhoz, akik egy szikla rejtekében húzták meg magukat s közlöm a tényállást. Felállítjuk a haditervet, amit természetesen nem hagyhattam teljességében a tisztességes lovagnak, hisz akkor valószínűleg úgy végeznénk mint azok a szerencsétlenek, akik épp az óriás foga között ropogtak. Halkan cuppogni kezdek, egy véres húscafat siklik ki fogaim közül s egy kis nyeléssel már el is tűnik a gyomromban kavargó mindent eltűntető gyomorsavban. A lovag egy ideig ellenkezik az ellen, hogy míg ők frontálisan kikezdenek az óriással én hátulról támadjak, de végül beadja a derekát Wiky kérésére. Okos lány. Előre osontam újra s az óriás épp ugyan ott üldögélt egy kisebb fával piszkált ki épp egy beszorult kézfejet a fogai közül. Én nesztelen másztam fel a hegy egyik oldalán s bebiztosítottam magam, várva Valoriant és az angyalt. Nem kellett sokat várnom, megjelent az aranyként ragyogó páncélban rohamozó paplovag s mögötte egy oroszlán alakját felvett druida. Kicsit vártam, hadd mozgassák meg az óriást. Elégedett mosoly ült ki arcomra, amikor láttam Valorian bajban van, az óriás kis híjáneltaposta, de az hátraszökkenve átdöfte az óriás vaskos bőrét. A kardja bentmaradt az óriás sípcsontjában, ekkor az gigász hátratántorodott s tudtam eljött az én időm. Nehéz, szinte hegynyi testével a falnak dőlt s én némán vetettem le magamat a rejtekemből, egyenesen az óriás kopasz kobakjára, majd onnan tovább csúszva annak mindkét szemét kidöftem s levetve magam a két tőrt annak durva ingjébe döftem, így lassítva esésemet. Az óriás csak csapkodott, megvakult s felbőszült. Szőrömet lágy szellő borzolja ahogy zuhanok szabadon az utolsó tíz méterben. Épségeben földet érek, sebek nélkül. Wiky ebben a pillanatban nekiveti magát az óriás bokájának s oroszlán fogaival megmarcangolja. Hiba volt. Az óriás másik lábával hatalmasat rúg belé s az összetőrt test több métert csúszik a homokban. Szerencsére van annyi ereje hogy isteni kegyek által gyógyító mágiába kezdjen. Valorian nem habozik, Nekilódul s hatalmas csavarral tépi ki az óriás lábából a kardját, az óriás féltérdre rogy, ilyenkor jön el az én időm, a kedvenc játékom. Az óriás üvölt... tudjátok mekkorára tátja egy óriás a száját miközben a dühtől és a fájdalom ittasan ordít? Épp elég nagyra ahhoz, hogy  egy méreggel teli üvegcsét hajítsak bele, s a barom le is nyelte. Nem tudom mennyit ér egy ilyen erős szervezet ellen, de nem is pazarlom az időt. Valoriannal közös rohamra indulunk. A három mágikus penge kegyetlenül hatol a húsba újra. Ekkor egy hatalmas pofon következtében elveszítettem az eszméletemet egy pár pillanatra. Az állkapcsom eltőrt. Dühös könnyek csapnak szemembe. Wiky épp feltápászkodik gyógyultan s hozzám siet. Leintem, ne velem törődjön, így is tesz. Villámot idéz, mely belecsap az óriás kiszúrt szemeibe, kiégetve azokat. Már nem bírja sokáig, állapítom meg a lovagról, ahogy nézem reménytelen harcát s kettétőrt pajzsát. A zsákomba kutatok, megtalálom amit akartam, a pálinka és egy pizsamaing. Az inget széttépem s négy íjvesszőre tekerem. A pálinkával bőszen meglocsolom őket, majd egy pattintás a kovakövemmel s már lángra is kaptak. Egyszerre lövöm ki őket az óriás gyomorszájába. Szépen felállított pillérektől az inge lángra kapott. Próbálja oltani magát, de már szédül. Hatni kezd a méreg? Vagy csak a fájdalom gyengítette meg? Nem tudni, de üvöltve a hegynek veti magát, megtámaszkodik, hiba volt hátat fordítania, két újabb íjvesszőt húzok elő s jól megszokott mozdulatokkal becélzom a gigász dereka feletti harmadik és negyedik csigolya közötti részt. A gyilkos vesszők mélyen fúródnak az óriás hátába s hiába kicsik, rossz helyen érték a prédát, az óriás elnémul s kisebb rángások közepette összecsuklik, elterül. Végre a méreg is hatott, izmai igazi táncba járnak, ahogy a méreg kaotikus izomrángásokat okoz a szervezetben. Wiky Valorianhoz siet, akinek nem csak a pajzsa tört el. Kettényílt karjából szökőkútként csobogott a Vis Vitalis, az életerő.

Leheverek a földre csalódottan. Ez a harc nem érte meg. A lovag karja a papi mágia következtében heg nélkül összeforrt, majd az én állam következett. Mikor végzett megfogtam a lány kezét és a szemébe néztem. Bocsáss meg, rebegtem neki, mint egy bolond tinédzser, aki épp szerelmet vall első választottjának. Azt kérte legyek őszinte s ha letáborozunk jöjjek át a sátrába. Beleegyeztem, bár tudtam, hogy újabb hibát követek el. Az állam már sokkal jobban van, végre elmúlt az a szőrnyű bizsergés, amit e gyógyítás okozott. Az óriás barlangjában találtunk ezt azt. Laposra vert vérteket, ékszereket s ami a legfontosabb találtunk 3 aranynak megfelelő érméket. Elégedettek voltunk, bár nem tetszett a paplovag nézete, se a pénzről, se arról, hogy mi becsületesen kiérdemeltük volna. Ugyan úgy elloptuk mint az óriás. Gyilkoltunk érte, mint ahogy a gigász is gyilkolt. Semmivel sem vagyunk jobbak. Wiky egyet értett velem és kisebb vitatkozás után megbeszéltük, hogy túllépünk a témán és Varsoon romjai között próbálunk szerencsét. Ezek az óriások túl veszélyesek, még mágikus fegyverekkel is. A barlangban ahogy kutakodtunk, egy hatalmas ajtóra bukkantunk. Kinyitni nem tudtuk, így hát Valorian és én együttes erővel szétvertük az alul már megkorhadt sarkakat s sikerült bejutnunk. Mit mondhatnék, bizarr látvány várt minket. A lovag egyből előrerohant s leverte a lakatokat. Igen ez volt az éléskamra. Forgalmas út lehet ez, hisz legalább tíz férfi, hat nő és tucatnyi gyermek volt itt fogságban... persze ezek csak amik életben voltak. Voltak már döglött medvék, griffek és megannyi humanoid holttest. Wiky egyből a griffekhez sietett, valamit megérzett s nem is rosszul. egy haldokló griffióka várta a rács másik oldalán, bús szemei találkoztak a lányéval, majd Wiky értem kiáltott s én gyors léptekkel ott is voltam. Semmi idő alatt lepattintottam a zárat és a druida máris étellel kínálta a kicsinek nem nevezhető fiókát. Valorian megpróbálta nyugtatni a szabadulókat, s megigérte, hogy visszakíséri őket biztonságba Qeynosba. Kisiettünk a barlangból, biztos ami biztos. Wiky-t nem hagyta magára újonnan összeszedett barátja, a griff. Mikor kiérünk megbeszéljük Valoriannal, hogy Varsoonnál találkozunk s Wiky sok sikert kíván neki. Én gyűlölöm a búcsúkat, szimplán hátat fordítok a férfinek, mikor látom, hogy elszeretne köszönni. Nem akarok hozzáérni... újra érzem azt a fémes ízt a számban, ez a vér íze. Meghúzom a maradék pálinkát, de nem használ, tudom gyilkolnom kell újra. Wikyvel a hármas torony környékén táboroztunk le, s én újra vadászni mentem.Halkan lopóztam a fűben, egészen addig míg meg nem láttam egy fáradtan ásítozó kentaurt, ahogy épp egy szarvas fejét simogatja. Aztmondják, az állatok megérzik, ha közel a veszély s ha vadásznak rájuk. Ne higyjetek a mesékben, én sem hiszek.  Lassan elindulnak felém, a kentaur valami értelmetlen nyelven zagyvál a szarvasnak, míg egy kattanás nem hallatszik s egy íjvessző süvítése. A kentaur a szívéhez kap, de ez már nem segít rajta, és ugyanebben a pillanatban csuklik össze a szarvas is. A legnagyobb és legérzékenyebb medvecsapdát alkalmaztam. A két patás egymás vérében fuldoklik, míg mindkettőnek el nem vágom a torkát. Könnyelteli szemekkel marok bele a kentaur húsába s élvezettem marcangolom szét finom izmos húsát.

Megnyugszom, de még elszórakozom a testével, a szemeit kétépem s a szívét elevenen felfalom, csodálatos íze van, csak azt sajnálom, hogy nem lüktet már... legközelebb ügyesebb leszek. Elteszem a csapdát és a hátamra vetem a szarvast. Jókora dög. Messziről még megfordulok, hogy láthassam, ahogy a hold ezüst sugara szórakozottan táncol végig a kentaur kizsigerelt, feldarabolt s vérben tocsogó hulláján. Visszatérek Wikyhez és ő hasznosítja a szarvast. ami nem kell azt jól besózza és elteszi másnapra. Holnap nem kell vadásznom... legalábbis élelemért nem. A Toronyból vizet kérek s megmosom a vértőr összeragadt bajszaimat s a szőrömet. Mikor végeztem visszatérek s Wikyvel egy jókora szarvascomb mellett rátérünk a lényegre... legalábbis ami szerinte az. Megnyíltam neki, elmondtam mindent, a családomról, a rabszolgaságról és vér utáni vágyról. Hihetetlenül megértő lány, sokkal rosszabbra számítottam, de miután ő is előadja a történetét, megértem, hogy megért. Ő sem volt igazán annak a rétegnek a tagja, akiket többre tartottak volna a rabszolgáknál. Elnyomott föld nélküli jobbágyok, kizsigerelték őket Freeport nevében. Megsajnálom a lányt, látom a szemében, ahogy lassan áttetsző gyémánt könnyek gyűlnek fel s a fejét a vállamra dönti. Bárcsak itt lenne Valorian és felvidítana, mondja a lány s a szívem összeszorul, felállok és hátat fordítok neki, ő megkérdi mi a baj, de csak a fejemet rázom. Elindulok a sátram felé, de ő utánam jön és megfordít. Nem nézek a szemébe, nem bírok. Közli velem a lehető legőszintébben,  hogy a lovaggal csak ősrégi barátok, s a lovag mindig megtudja őt nevettetni. Ő húzta ki a családot a problémákból s mutatta be Wiky-t a papi rendeknek. A kislány még nem értette nagyon az elfet, aki mindig csak azt hajtogatta, Nicsak nicsak. Így lett neki Valorian, a lovag, aki azt mondja ni. Azóta is mindig kacag, ha csak azt mondja hogy NI! Aranyos történet, gondolom magamban, de egy a véleményem a lovaggal kapcsolatosan egy fikarcnyit sem változott. Az egyetlen dolog amire kíváncsi vagyok vele kapcsolatban, hogy ha élve kitépem a szívét, mennyit ver még a markomban. Szívből gyűlölöm azt az elfet. Elvette tőlem azt, ami soha meg sem adatott. Wiky vakargatása zökkent ki a sötét gondolatmenetből, megvakarta a fülem tövét s egy csókot nyomott az arcomra. Mielőtt még feleszméltem volna, ő már a sátrában volt és behúzta azt. Én is lefekszem, a holnapi nap hosszú lesz, vagy ha más nem is, kalanddal teli. Arról gondoskodik majd Varsoon romjai és a két örökhű pengém. A kis táborunk lecsendesedik, cinkosan öleli át sátrainkat a hold s én halkan szuszogni kezdek. Elnyom az álom.